gyermekvedelem - PORTÁL VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA      
 
ingyenes felolvasó program letöltése    Váltás a grafikus oldalra
 
Tiringer László elismerő oklevélben részesült
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság az Esélyteremtési Főosztály Ellátottjogi és Rehabilitációs Osztályának kezdeményezése alapján hirdette meg "Ellátotti jogok érvényesülése" címet viselő pályázatát az SZGYF alá tartozó intézmények szakemberei számára. 11 megyéből 32 pályázat került benyújtásra, köztük a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat gyermekvédelmi gyámjának, Tiringer Lászlónak pályázati anyaga is.
 
A pályázati kiírás célja annak bemutatása volt, hogy a mindennapi munka során milyen formában érvényesülhetnek az ellátotti jogok, az ellátottaknak, szakembereknek milyen nehézségekkel kell szembenézni és a problémákra milyen megoldások nyújthatóak.
 
Kollégánk pályázata egy gyámsága alá tartozó, pszichésen terhelt kiskorú gyermekről, az ő küzdelmeiről, nehézségeiről és a törvényes képviselő oldaláról a segítő, támogató tevékenységről szólt.
 
A pályázatok elbírálását követően, 2016. május 10-én került sor Budapesten az ünnepélyes díjátadóra, melyre meghívást kaptak a résztvevő szakemberek és a képviselt intézmények vezetői. Lászlót elkísérte a díjátadó ünnepségre a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója, Deresné Tanárki Mária. Az ünnepségen Nyitrai Imre, a szociálpolitikárt felelős helyettes államtitkár, Bátosi Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, valamint Szekeres Pál miniszteri biztos, az Esélyteremtési Főosztály vezetője köszöntötték a megjelenteket, méltatták a pályamunkákat, a résztvevők elhivatottságát.
 
Tiringer László a pályázaton való részvételéért elismerő oklevélben részesült. Gratulálunk!